3. deo - Mala suknjica koja se vrti

SR

Amy - moja najbolja drugarica - i ja smo sedele u najlepšoj poslastičarnici Sewhill-a, koja nosi ime Happy Morning, kada smo primetile Lenu i Emily, kako žure kući iz škole. Mahnule smo im, da dođu na sladoled.

Kada su devoljčice dobile slatkiš, Amy se začudila na suknjici, koja je Emily nosila.
-Emily, jako ti je lepa suknjica! - gde si je nabavila?
Emily je digla glavu. S velikim smeđim očima je pogledala Amy. Lice su joj pocrvenele od radosti. Obožavala je tu suknjicu, koju je taj dan nosila. Odjednom je pogledala mene. Ja sam se ponosno osmehnula. Pa je opet pogledala na Amy.
-Zira mi je sašila! Znaš li da Lena i ja idemo na folklor! Na probama i na nastupima treba da nosimo ovakvu suknju - objašnjavala je oduševljeno Emily. Posle je brzo ustala i počela je vrteti suknjicu.
-Gledaj kako je dobro vrtim!

-A ti Lena, imaš i ti takvu suknjicu? - pitala je Amy.
-Da-da, imam i ja. Moja je plava - odgovorila je Lena. Ali njen odgovor već nije bio tako oduševljen. -Samo ona nije tako lepa. Na Emilynoj suknjici su slatki mali cvetići, plavi, lilavi, rosi, i ona je sa čipkom, to mi je nešto predivno. Moja je samo obična, ništa posebno. A ni se ne vrti tako dobro, i nema ni čipku.
-Sigurno je i ona lepa! - hoćeš mi jednom pokazati? - Amy je probala malo da ohrabri devoljčicu.

Međuvremeno su devoljčice završili sa sladoledom, i požurile su kući, ima puno za domaći. Lena već nije bila tako tužna. Na kraju krajeva, radovala se, što je mogla nekome da priča o svojoj suknjici. A ta suknjica možda nije ni tako loša, kako je ona zamislila, samo je drugačija.

Čim su devoljčice otišle, Amy je počela da me ispituje u vezi suknjice. 
-Kako si ovu suknjicu napravila? Pričaj mi, hoću sve da znam!
-Pa zamisli, stiže mi jedna poruka i ovo čitam: Hoćeš li sašiti mojoj ćerkici jednu malu suknju za folklor? Huhh, za folklor!? Odmah sam se setila onih šest belih suknjica koje idu ispod, i treba ih štirkati.
-Štirkati? Suknjeee? - čudila se Amy.
-Da. Suknje za folklor se štirkaju. Pa posle ih treba dobro ispeglati, dok ne stanu “na svoje noge”. Ja takve ne znam da napravim! Odmah sam se odreknula te ideje. Posle me mozak nije ostavila na miru, i zamolela sam mamu Emilya, da mi opiše tačno tu suknjicu, kakva treba da bude. Ona mi je objasnila da je to samo jedna obična jednoslojna mala suknjica, koja treba dobro da se vrti. Tad sam već bila sigurna, da ću je znati sašiti. Mada nisam još iz blizine videla takvu vrstu.

-I bilo je teško sašiti? - pitala me Amy.
-Pa znaš, tragala sam malo da bi saznala, kako izgleda ta suknja i na osnovu čega se vrti tako jako. Shvatila sam da je kod struka naborana, a na donjem delu ima čipku. Eventualno je ukrašena još na nekom delu.

-I na osnovu ovoga si već znala kako treba? - pitala me Amy, kako je pijuckala kafu.
-Aaa, ne još! Pojavila su se gomila drugih pitanja: A kolika treba da bude? Koliko široka? Koliko jako treba da se vrti? I koliko široka treba da bude da se to vrti kako je očekivano? Kako bi trebalo uraditi da bude dobro? I šta je taj slic sa strane? 

-Koliko stvari treba za jednu običnu suknjicu!
-Pa da da! Kada sam našla odgovore na sva ova pitanja, počela sam razmišljati na sledećem. Kakav textile će da izaberu? Uzbudljivo sam čekala sledeće jutro.

-Mogla si da spavaš? Hi-hi - zezala me Amy.
-Bila sam jako radoznala, ali sam spavala. Došlo je sutradan, ujutro. Mali rozi, tamno plavi, ljubičasti cvetići, s zelenim stabljikom i listovima, a među njima tamnoplave tačkice na kremastoj osnovi, i neizostavljuća čipka. Ovo je bilo u kesi, koju mi je Lisa dala u ruke.

Kući sam je raširila, izravnala, i divila sam se u prelepim cvetićima. Materijal je bio svilenkasti, tanak i lagano opadajući. Oprala sam. I posle kad sam ga ispeglala, nisam verovala očima.

-Nemoj mi reći da se suzila? - plašila se Amy.
-Ne malo. Baš sam se uplašila da neće biti dosta, ali posle kad sam bolje pogledala, osetila sam da će biti ok.

Počela sam da isečem i da spojim potrebne delove, pa sam ih sašila. Sledelo je nabaranje dela struka. Dugo sam nameštavala, merila, fiksirala ručno, dok sam stigla do toga da sašijem struk mašinom. Na kraju je ispala širina struka od 90 cm. A trebala je da bude 70 cm. Nešto se odkliznulo.

-I šta si posle uradila? Rastavila si? Ah, to je najgore, kad treba izvaditi konac.
-Puno sam razmišljala, kako bi trebalo drugačije. A onda nisam ni nastavljala. Znala sam da to sada neće ići. Ostavila sam malo vremena da se setim pravog rešenja. Na kraju je uspelo.

-E, onda si već bila blizu gotovom - rekla mi je Amy ohrabrujuće.
-Možda ti se čini, ali još ne. Trebala sam dobro razmisliti koju dužinu da isečem za pojas.   To je trebalo da bude duža od samoga struka suknje, pošto je na vezivanje. Odnosno, jedanput ide okolo kroz struk i sa strane povežeš. A krajevi će lepo da vise na dužini suknje, i zajedno će se vrteti. Osim toga Emily je trebala još da proba, da bi znali tačnu dužinu.

Jedan dan sam otišla kod njih na probu. Devoljčica je znala da dolazim, i čekela me je u vratima, pa je vikala -Mamaaa stigla Zira, donela mi suknju! Brzo je uzela kesu u kojem je bila sukna, i brzo je probala pred velikim ogledalom u predsoblju. Zajedno smo pogledale, koja dužina da bude. Otprilike sam trebala još deset centimetara da skratim. 

-Deset centi! Onda od toga si još mogla da napraviš neke tvari. Šila si nešto?
-Naravno. Jednu veliku mašnu i dve male, tri pantlike, jednu veliku i dve male. I jednu trouglastu maramu.

-Emily sad ima komplet sa stvarčicama, može da ih kombinuje.
-Da-da! Da si je videla kako je bila sretna, kad je sve bilo gotovo. Zamisli kada sam našila čipku, suknjica se vrtela još lepše nego ikad. Bilo mi je jako zadovoljavajuće kako se raduje i kako je vrti pred ogledalom.
 

---

HU

3. fejezet - A pörgős kicsi szoknya

Amy-vel, a legjobb barátnőmmel kávézgattam Sewhill legszebb cukrászdájában a Happy Morning-ban, amikor Léna és egyik barátnője, Emily futottak hazafelé az iskolából. Integettünk nekik, hogy jöjjenek be egy fagyira.

Amikor a lányok megkapták a nyalánkságot, Amy rácsodálkozott Emily szoknyájára.
-Emily, nagyon szép ám a szoknyád! - honnan van?
Emily gyorsan felkapta a fejét. Nagy barna szemeivel Amyre nézett. Orcája hirtelen kipirosodott a boldogságtól. Imádta azt a szoknyát, amit aznap viselt. Aztán egyszercsak rám nézett. Én nagy büszkén mosolyogtam. Majd ismét Amyre szegezte a tekintetét.
-Zira varrta nekem! Tudod Léna és én néptáncra járunk. A próbákra és a fellépésekre ilyen szoknyában kell megjelenni - magyarázta Emily lelkesen. Aztán hirtelen felállt és megpörgette.
- Nézd csak, milyen jól pörög!

-És neked Léna, neked is van ilyen szoknyád? - kérdezte Amy.
-Nekem is van! Az enyém kék - jött a válasz. De Léna válasza, már nem volt olyan lelkes. -Csak az nem ilyen szép. Emily szoknyáján cuki kis virágok vannak, kékek, lilák, rózsaszinek, és az a csipke az alján, valami gyönyörűség. Az enyém csak olyan egyszerű, lapos, nem is pörög annyira, mint Emilyé. Csipke sincs rajta.
-Ó hát az is biztosan szép! - majd egyszer megmutatod, ugye? - biztatta Amy a kislányt.

Közben a lányok bekanalazták a fagyit, és siettek haza, sok a lecke. Léna már nem volt úgy letörve. Végülis, örült neki, hogy valakinek mesélhetett a szoknyájáról, és lehet nem is olyan rossz az amilyennek ő képzelte, csak másmilyen.

Ahogy a lányok elmentek, Amy elkezdett kérdezgetni a szoknyáról.
-Hogy volt ez a szoknyakészítés, mesélj, minden részletét tudni akarom!
-Hát képzeld el, hogy egyszer csak jött egy üzenet, ezt olvasom: Varrsz a lányomnak egy kis szoknyát néptáncra? Huha néptáncra! Rögtön a hat darab kikeményített fehér alsószoknya jutott az eszembe. 

-Keményített? Szoknyaa? - csodálkozott Amy.
-Igen. A néptánc szoknyákat valamivel ki szokták keményíteni. Addig vasalgatják és spriccelgetik, míg meg nem áll magától a “lábán”. Én olyat nem tudok! Ezért rögtön el is távolítottam magam a dologtól. De aztán, csak nem hagyott nyugodni a gondolat és megkérdeztem Emily anyukájától, hogy milyen is pontosan az a szoknya. Megnyugtatott, hogy ez, egy egyszerű, egyrétegű, kicsi szoknya, ami jól kell hogy pörögjön. Ezek után már biztos voltam benne, hogy meg fogom tudni csinálni. Habár olyan egyszerű néptánc szoknya sem volt még a kezemben.

-És nehéz volt megvarrni? - kérdezte Amy.
-Ami azt illeti, kutattami egy ideig, hogy hogy is néz az ki és mitől pörög olyan nagyon. Rájöttem, hogy a deréknál ráncolt, az alja pedig csipkés. Esetleg van még valami díszítés rajta. 

-És ez alapján már ment? - érdeklődött ismét Amy, kávé kortyolgatás közben.
-Áááá, dehogy! Aztán felmerült még egy csomó kérdés:  Na jó de mekkora ? Milyen széles ? Mennyire kell neki pörögni? A milyen széles pörög mennyire? Hogy is kellene hogy jó legyen? És mi az a nyílás ott az egyik oldalán? 

-Azta mennyi dolog, egy egyszerű kis szoknyához!
-Na ez az! Amikor ezekre a kérdésekre megtaláltam a választ, a következő dolog kezdett motoszkálni a fejemben. Vajon Emily anyukája, milyen anyagot hoz? Izgatottan vártam a másnap reggelt. 
-Birtál aludni? Hi-hi - viccelődött Amy.
-Hát nagyon kíváncsi voltam, de aludtam. Majd eljött a másnap reggel. Kis rózsaszín, sötétkék, bíbor virágok, zöld szárral és levéllel, köztük sötétkék kicsi pontocskák krémszínű alapon, és a nélkülözhetetlen csipke az aljára. Ez lapult a zacskóban, amit a kezembe adott.
 
Otthon, szét terítettem, kiegyenesítettem, gyönyörködtem a kis virágokban. Selymes tapintású, vékony, lágy esésű anyag volt. Kimostam. Mire megszáradt és kivasaltam, volt mit látnom.

-Taláncsak nem ment össze? - ijedezett Amy.
-Nem kicsit. Hirtelen megijedtem, hogy nehogy ne legyen elég, de aztán szem saccra úgy éreztem, hogy elég lesz.

Elkezdtem szabni. Összeillesztgettem a részeket. Amit kellett, megvarrtam. Aztán jött a derékrész összeráncolása. Hosszas igazgatás, mérés, fércelés után, rögzítettem a ráncokat varrógéppel. Majd a végére egy 90 centiméteres derékbőségem lett. Viszont 70 centiméter kellett volna. Valami szétcsúszott. 

-Mit csináltál vele? Szétszedted? Jaj, ez a legrosszabb, amikor bontani kell.
-Törtem az agyam, hogy ezt hogy kellene máshogy. Akkor nem is folytattam tovább. Úgy éreztem ez most nem fog menni, hagytam egy kis időt, hogy újra tudjam gondolni. Aztán meglett a jó módszer is.

-Na akkor már közel voltál a készhez - jegyezte meg bíztatóan Amy.
-Úgy tűnhet, de nem. A derékpántot sem volt mindegy mekkorára vágom. Annak hosszabbnak kellett lennie, mint a szoknya dereka, mert megkötős. Vagyis egyszer körbe kell tekerni a derékon és oldalt megköt. A pánt két vége pedig szépen lóg majd a szoknya hosszán, vele együtt fog majd pörögni. Ezen kívül, Emily fel kellett hogy próbálja, hogy megnézzük milyen hosszú legyen.

Valamelyik nap beugrottam Emilyékhez próbára. A kislány tudta hogy jövök és ott várt az ajtóban, kiabált is hogy -Anyuuu Zira hozta a szoknyámat! Gyorsan elkérte tőlem a zacskót és már próbált is az előszobában a hatalmas tükör előtt. Közösen kiokoskodtuk, a hosszát. Kábé tíz centit még le kellett vágnom.

-Tíz centit! Akkor abból még kijöhetett ez az. Varrtál belőle valamit?
-Hát persze. Abból lett egy nagy masni, meg kettő kicsi, három pántlika, egy nagy meg kettő kicsi. És egy háromszög kendőt csináltam. 

-Teljes komplettot kapott Emily, variálhatja kedvére.
-Az ám! Ha láttad volna milyen boldog volt, amikor készen lett az egész. Képzeld, miután rávarrtam a csipkét, mégszebben pörgött a kis szoknya. Olyan jó volt nézni, ahogy örül neki és pörgeti a tükör előtt.